A Biblia a sátán elsőszámú eszköze a megtévesztésre. A gonosz nem egy nyílt hazugsággal fog megtéveszteni téged. Ő az igazságot fogja használni, és oly módon fogja feltálalni azt, hogy teljesen megtévesszen téged.
Ugyanezt tette Jézussal is, amikor Ő a pusztában volt. Az Írásokból idézett Neki, hogy megpróbálja Őt megtéveszteni az igazsággal. A sátán a Bibliát használja, az igazságot, hogy megtévessze az embereket az egész világon.
Ezért van számtalan felekezet, mind-mind ugyanarra a Bibliára alapozva - de meg vannak tévesztve. Különböző tantételeik vannak, és NEM TESZIK azt, amit Jézus parancsolt nekik, hogy tegyenek.
A gonosz nem bánja, ha olvasod a Bibliát. AZ ÖRDÖG AKKOR RETTEG, AMIKOR IMÁDKOZOL, mert amikor imádkozol, az Élő Istennel kerülsz kapcsolatba.
A Szent Szellem, akit Jézus elküldött, elvezérel minket minden igazságra, ha imádkozunk és bízunk Benne, ha Rá összpontosítunk, de az ÖRDÖG SOKAKAT MEGTÉVESZTETT, MERT ŐK A BIBLIÁBAN BÍZNAK. Nem Jézusban, és nem a Szent Szellemben bíznak.
Az ördög elkapott téged, Barátom, megtévesztett téged!
Az IGAZSÁG SZELLEMÉRE, a Szent Szellemre kell hallgatnod, és egyedül Ő fog elvezetni téged a teljes igazságra.
A Biblia-ismeret fölényeskedővé, felfuvalkodottá tesz, mert azt hiszed, hogy NEKED van igazad. Csak a Szent Szellem ismeri az igazságot, drága Barátom!
Kérd Jézust, és Ő elvezet téged minden igazságra!
Jézus áldjon meg téged!
Ez teljesen így van . Az ismeret felfuvalkodottá tesz a szeretet épít.
VálaszTörlésAz Úr áldjon!
János Evangéliuma:14:16 És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés